COVID-19 rendelkezések

2021.

 

 

Tisztelt Szülő, érdeklődő!

Köszönjük, hogy Ön is érdeklődik a 2021-es TartALMAS TÁBOR iránt. A jelenlegi vírushelyzetben nagyon sok a bizonytalanság. Most, a jelentkezés időpontjában még semmit sem tudunk biztosan. Nem tudjuk, hogy milyen óvintézkedések lesznek, nem tudjuk, hogy engedélyezik-e majd a táborokat és ha igen, akkor milyen feltételekkel.

Egyben viszont biztosak vagyunk! A tábort megszervezzük. Annál is inkább, mert ha júniusban engedélyezik a táborokat és mi mégsem szerveztük meg, akkor bizony már nagyon késő lenne. Csak kapkodás lenne az egész, aminek nem sok értelme lenne. A tábor szervezése során idén is folyamatos kapcsolatban állunk a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályával és a Győri Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályával.

Tájékoztatjuk, hogy amennyiben online jelentkezik a táborba, de a tábort a vírushelyzet miatt mégsem lehet biztonságosan megtartani, abban az esetben az Ön által addig befizetett összeget (tábor teljes díja, vagy a részletek teljes összege) maradéktalanul visszafizetjük, egy sztornó számlát állítunk ki és a jelentkezés semmisnek bizonyul, érvényét veszti! Önt ezzel semmilyen anyagi kár nem éri.


A jelentkezés menetében idén sem lesz semmilyen változás!
Weboldalunkon keresztül ugyanolyan egyszerűen, kényelmesen és biztonságosan fog tudni online jelentkezni, illetve fizetni, mint a korábbi években.
Minden egyes jelentkezésről egy visszaigazoló emailt, a befizetésekről pedig egy elektronikus számlát fog kapni, ugyancsak emailben.

Név: TartALMAS TÁBOR
Táborszervező felelős személy: Venczel-Kovács Zoltán EV
9024 Győr, Kálvária u. 7/B.
Adószám: 68362540-1-28
továbbiakban, mint Megbízott, valamint

a tartalmastabor.hu (továbbiakban Weboldal) weboldalon az online jelentkezési lapot kitöltő természetes, vagy jogi személy, továbbiakban Megbízó, együttesen említve Felek.

A 2021-es TartALAMAS TÁBOR turnusainak időpontjai: (továbbiakban Teljesítés)

1, 2021. 07. 12-16.
2, 2021. 07. 19-23.

Szerződés létrejötte: A Weboldalon az online jelentkezési lap kitöltésének időpontja, amelyről Megbízó egy elektronikus másolatot kap, az általa megadott email címére.

COVID-19 miatti esetleges vis maior* helyzetről akkor beszélünk, ha a szerződésben foglalt teljesítés lehetetlenné válására (objektív lehetetlenülésére) azért kerül sor, mert például vis maior* helyzet miatt, azaz mindkét fél ellenőrzési körén kívül álló okból hiúsul meg a teljesítés, és ezért egyik fél sem felelős.

A teljesítés lehetetlenné válásáról akkor beszélünk, ha a szolgáltatás teljesítése valamely, a szerződés megkötése (jelen esetben az online jelentkezés) után bekövetkezett okból válik lehetetlenné.

1. Lehetetlenülés esetén a szerződés (jelen esetben az online jelentkezés) megszűnik és a felek a szerződésben vállalt kötelezettségeik teljesítésére nem kötelesek. A Ptk. a jogkövetkezmények tekintetében alapvetően az alapján tesz különbséget, hogy melyik fél felelősségi körébe esik, vagy éppen nem esik a lehetetlenülést előidéző külső körülmény. Amennyiben a teljesítés mindkét fél felelősségi körén kívül álló – például vis maior – okból hiúsult meg, tehát egyik felet sem terheli felelősség a teljesítés lehetetlenné válásáért (objektív lehetetlenülés), úgy a szerződés megszűnik, a feleknek el kell számolniuk egymással és rendezniük kell az esetleg addig teljesített szolgáltatások értékegyensúlyát. Ilyen esetben a szerződés megszűnésének időpontját megelőzően nyújtott szolgáltatás pénzbeli ellenértékét meg kell téríteni. Illetőleg, ha a már teljesített pénzbeli szolgáltatásnak megfelelő ellenszolgáltatást a másik fél nem teljesítette, a pénzbeli szolgáltatás (előleg, foglaló, részlet és a táborozás teljes díja) teljes egészében visszajár.

2. vis maior*: Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő Felek egyikének sem felróható okból (vis maior) a Felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, járvány stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében.

3. Felek megállapodnak abban, ha az említett vis maior helyzet áll fenn és emiatt nem lehet a fenti időpontokban a tábort biztonsággal megtartani, abban az esetben Megbízott a részére átutalt teljes tábordíjat, vagy részletfizetés esetén az addigi részleteket maradéktalanul visszautalja Megbízó részére. Megbízó és Megbízott között a szerződés (online jelentkezés) érvényét veszti.

Győr, 2021. 03. 07.

Venczel-Kovács Zoltán
táborvezető, felelős személy