foto: Tóth Zoltán©

Tóth Zoltán

operatőr

A digitális fotózás alapjai.
1980-ban születtem Budapesten. 19 éve dolgozom a digitális képalkotás terültén. Fontosnak érzem, hogy a megszerzett tudást tovább adjam kicsiknek és nagyoknak egyaránt, hiszen ezeknek egy részét én is úgy kaptam. Szerencsére ezt az elképzelésemet lassan egy évtizede sikerül folyamatosan megvalósítani. Győr és környéke pedig miden szempontból csodálatos helyszín ehhez.
A digitális világ beköszöntével talán túlságosan is leegyszerűsödött a képkészítés folyamata. Az alapok elsajátítására viszont vajmi kevés lehetőség adatik az érdeklődő fiataloknak. A mögöttünk lévő nyolc év is bizonyítja, hogy szükség van arra a hiánypótló értékteremtésre, amibe 2009-ben, sokak furcsállásának ellenére is belevágtunk. Ez is jó példa arra, hogy a művészetek és a digitális fényképezés iránt nagy az érdeklődés már a legfiatalabbak körében is.
Persze ehhez ki kell lépni az iskolapadok sokszor unalmas, kevésbé kedvet csináló sémáinak fogságából. Le kell ereszkedni az ő, egyáltalán nem alacsony szintjükre és természetesen megtanulni, az ő nyelvükön szólni hozzájuk. S talán ez az igazi kulcsa a TartALMAS TÁBOR sikerének. Minden egyes pillanata róluk, nekik, értük szól.

Sajnos az idei évtől még Valaki másról is. Bedi Esztiről, aki tavaly elment közülünk, de odafentről segít és velünk lesz az idei táborban is. Mert ez a csapat így teljes.
Az idén tavasszal, nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő táboros fotókiállításunk is mutatja, hogy ha a gyermekekkel kellő figyelemmel és cseppet sem lenézően foglalkozunk, akkor addig nem is feltételezett csodákra képesek.
Ma már egyre több gyermeknek van digitális fényképezőgépe, vagy legalább a családjukban egy, de azokat igazán nem ismerik. A célom nem fotósok képzése, csupán iránymutatás a jól átgondolt, nem csak elkattintott fényképek elkészítéséhez. Kedvébresztés egy bármikor, bárhol gyakorolható önkifejező eszköz megismerésére.
A fényképezőgép csak egy fénymentesen lezárt doboz. Rajtunk áll, hogy milyen kép készül benne. Igyekszem az idei táborozókból is előcsalni azt a bennük rejlő kis pluszt, amitől egy év múlva, – ahogy az első tábor óta – kiállításukkal elkápráztatják Győr képszerető közönségét.

Remélem hamarosan találkozunk!

web: demerungstudio.eu

‹ vissza